Közlemények 2014.
Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma

 Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma a FuturAqua Nyrt-nél 2014. december 31-én

 

Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma

 
Saját részvény tranzakció

 A FuturAqua Nyrt. saját részvényeket értékesített 2014. december 30-án

 

Közzététel saját részvények értékesítéséről

 
Alaptőke nagysága, szavazati jogok

 Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma 2014. november 30-án a FuturAqua Nyrt-nél

 

Közlemény

 
Féléves jelentés (korrigált)
A FuturAqua Nyrt. közzéteszi 2014. első félévére vonatkozó korrigált  jelentését. A Magyar Nemzeti Bank H-PJ-III-33/2014 határozatában figyelmeztette a Társaságot, hogy féléves jelentésének közzétételére a jogszabályi előírásoknak megfelelően kerüljön sor. A határozat felszólította a Társaságot, hogy a 2014. első féléves jelentését a következőkkel korrigálja: a mérlegadatok összehasonlításának alapjául a folyó pénzügyi évet közvetlenül megelőző pénzügyi év utolsó napjával (2013. december 31.), mint mérlegfordulóval készült mérleg adatait szerepeljenek. A Féléves Jelentés javított változatát jelen tájékoztatással egy időben publikáljuk 
 
 
 
Tájékoztatás a vízvételi jogról és a Vízkvóták és WATERCOIN utalványok váltásáról

A részvényesek a vízvételi jogról és a Vízkvóták és WATERCOIN utalványok váltásáról az alábbi tájékoztatást teszi közzé a FuturAqua Nyrt.

 

 Tájékoztatás 

 
Időközi vezetőségi beszámoló

 Az Igazgatóság elkészítette és összeállította a FuturAqua Nyrt. időközi vezetőségi beszámolóját, amely a Társaság gazdálkodásáról ad képet.

 

Időközi vezetőségi beszámoló

 
Tóth János igazgatósági tag FuturAqua részvényállománya

A Kibocsátó tájékoztatást ad Tóth János igazgatósági tag FuturAqua Nyrt. által kibocsátott értékpapír-állományáról.


Tájékoztatás

 
Alaptőke nagysága és szavazati jogok száma

Alaptőke nagysága és szavazati jogok száma 2014. október 31-én a FuturAqua Nyrt-nél.

 

Szavazati jogok száma

 
Közgyűlési határozatok

A FuturAqua Nyrt. a mai napon tartotta rendkívüli közgyűlését, amelyen a következő határozatokat hozta:

 

Közgyűlési határozatok

 
Szerződéskötés

A FuturAqua Nyrt. szerződést kötött termelő eszközök és gépek bérbeadásáról és ásványvíz szállításáról.

 

Közlemény

 
Közgyűlési előterjesztések

A FuturAqua Nyrt. 2014. október 22-én tartja rendkívüli közgyűlését. Az Igazgatóság közzéteszi előterjesztéseit és határozati javaslatait a napirendi pontok vonatkozásában.

 

Előterjesztés- határozati javaslatok

Előterjesztés - vállalati startégia

 
Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma

Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma a FuturAqua Nyrt-nél 2014. szeptember 30-án


Közlemény

 
Rendkívüli közgyűlés

A FuturAqua Nyrt. igazgatósága összehívja a Társaság rendkívüli közgyűlését 2014. október 22-én 14 órára a Társaság székhelyére.

 

Közgyűlési meghívó (hirdetmény)

 
Igazgatósági tag lemondása

A mai napon egészségi okokra hivatkozva lemondott tisztségéről Henye Andrea, a Társaság igazgatósági tagja


Rendkívüli tájékoztatás

 
Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma

Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma 2014. augusztus 31-én a FuturAqua Nyrt-nél

 

 

Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma

 
2014. Első félév - vezetőségi jelentés

A FuturAqua Nyrt. közzéteszi féléves jelentéset (2014. január 1-től június 30-ig)

 

Féléves jelentés

 
Új Alapaszabály

A Pécsi Törvényszék Cégbírósága bejegyezte a Társaság rendkívüli közgyűlésén, 2014. augusztus 7-én elhatározott változásokat, amelyek a FuturAqua Nyrt. Alapszabályát is érintik.

 

 

Új Alapszabály

 
Közgyűlési határozatok

A FuturAqua Nyrt. 2014. augusztus 7-én megtartott rendkívüli közgyűlésének határozatai


Határozatok

 
Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma

Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma 2014. július 31-én a FuturAqua Nyrt-nél.

 

Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma

 
Értékpapírnyomdában a WATERCOIN

A CODEX Értékpapírnyomda Zrt-nél készül a WATERCOIN, a FuturAqua Nyrt. által kibocsátott, vízre váltható pénzügyi instrumentum

 

Közlemény

 
Közgyűlési előterjesztések

A FuturAqua Nyrt. 2014. augusztus 7-én tartja rendkívüli közgyűlését. Az Igazgatóság előterjesztéseit, határozati javaslatait itt olvashatják:


Előterjesztések, határozati javaslatok

Alapszabály-tervezet

 
Közgyűlési meghívó

Rendkívüli közgyűlés - a FuturAqua Nyrt. igazgatósága összehívja a Társaság rendkívüli közgyűlését 2014. augusztus 7-én 14 órára a Társaság székhelyére (7623 Pécs, Ungvár utca 22. III. em.)


Közgyűlési meghívó

 

 
Alaptőke nagysága, szavazati jogok szám

Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma a FuturAqua Nyrt-nél 2014. június 30-án

 

Hirdetmény

 
Sikeresen listázta be két termékét az INTERSPAR áruházakba a FuturAqua Nyrt.

Sikeresen listázta be két termékét az INTERSPAR áruházakba a FuturAqua Nyrt. leányvállalata, a HUMAN GOODS Kft. – jelentősen növekedhet 2014-ben a FuturAqua Csoport árbevétele.


INTERSPAR közlemény

 
Az MNB nyilvántartásba vette a FuturAqua Nyrt. utalványkibocsátói tevékenységét

Zöld lámpát kapott a WATERCOIN utalványok kibocsátása: a Magyar Nmezeti Bank nyilvántartásba vette a FuturAqua Nyrt. utalványkibocsátói tevékenységét

 

Közlemény

 
Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma (2014. május 31)

Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma (2014. május 31) a FuturAqua Nyrt-nél

 

Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma

 
Időközi vezetőségi beszámoló

Időközi vezetőségi beszámoló a FuturAqua Nyrt. 2014. első negyedévének gazdasági eseményeiről.

 

Időközi vezetőségi beszámoló

 
Bennfentes személy részvényvásárlása

2014. május 16-án FuturAqua részvényeket vásárolt Henye Andrea Anna igazgatósági tag.


Bennfentes személy részvényvásárlása

 
FuturAqua részvényeket vett Henye Andrea

A Társaság igazgatósági tagja, Henye Andrea FuturAqua részvényeket vett.

 

Bennfentes személy részvényvásárlása

 
Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma

Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma a FuturAqua Nyrt-nél 2014. április 30-án

 

Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma

 
Összefoglaló jelentés

A FuturAqua Nyrt. közzéteszi a 2013-as gazdasági év közleményeiről készített összefoglaló jeléentését.

 

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

 
Éves Jelentés

A FuturAqua Nyrt. közzéteszi a 2013-as gazdasági évre vonatkozó jelentését.

 

 

A beszámoló tartalmazza a Társaság Magyar Számviteli Szabályok szerint és az IFRS nemzetközi szabványok szerint konszolidált éves éves vállalati és vezetőségi jelentését, valamint a beszámolóhoz kapcsolódó egyéb jelentéseket (felügyelőbizottsági jelentés, audit bizottsági jelentés, független könyvvizsgálói jelentés). A Társaság Közgyűlése a Beszámolót a mai napon 12/2014 (IV.30) számú határozatával elfogadta.


Éves jelentés - FuturAqua Nyrt anyavállalat (Magyar Számviteli Szabályok szerin)

Konszolidált éves jelentés - FuturAqua Csoport (IFRS nemzetközi szabványok szerint konszolidált éves éves vállalati és vezetőségi jelentés)

 

Felügyelőbizottsági jelentés

 

Audit bizottság jelentése

 

Független könyvvizsgálói jelentés

 

 
Felelős Társaságirányítási jelentés

Felelős Társaágirányítási jelentés - a jelentést a FuturAqua Nyrt. Közgyűlése 13/2014(IV.30). határozatával fogadta el.

 

Felelős Társaágirányítási jelentés

 
Közgyűlési határozatok

A FuturAqua Nyrt. 2014- április 30-án tartott éves rendes Közgyűlésének határozatai

 

Közgyűlési határozatokfuturaqua.hu/files/Határozatok_2014_rendes.pdf

 
Alapszabály

A Pécsi Törvényszék Cégbírósága a mai napon bejegyezte a cégjegyzékbe a FuturAqua Nyrt. rendkívüli közgyűlésén elhatározott változásokat.

 

E szerint a Társaság új fióktelepe 1012 Buddapest, Pálya utca 9. szám alatt található. A WATERCOIN utalványok kibocsátásához kapcsolódóan bekerült a tevékenységi körök közé az egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység, és a cégjegyzékbe bejegyzésre került az új igazgatósági tag, Henye Andrea Anna.

 

ALAPSZABÁLY

 
WATERCOIN néven átruházható pénzügyi eszközt bocsát ki a FuturAqua

WATERCOIN elnevezéssel bocsátja új ki forgathgató utalványát a FuturAqua Nyrt. Az eseményről 2014. április 16-án tartott sajtótájékoztatót a Társaság a Budapesti Értéktőzsde Kostolany termében.

TÁJÉKOZTATÁS-WATERCOIN KIBOCSÁTÁS

DIAVETÍTÉS (BÉT, 2014. április 16.)

 
Sajtótájékoztató a Budapesti Értéktőzsdén

A FuturAqua Nyrt. sajtótájékoztatót tart 2014. április 16-án 10:30-kor a Budapesti Értéktőzsdén. A rendezvényre a sajtó képviselői mellett részvényesit is tisztelettel meghívja. MEGHÍVÓ

 
Közgyűlési előterjesztések

A FuturAqua Nyrt. 2014. április 30-án, 14 órakor tartandó közgyűlésére az alábbi előterjesztéseket és határozati javaslatokat teszi a Társaság Igazgatósága:

 

Közgyűlési határozati javaslatok (előterjesztés)

FuturAqua Nyrt. MSZSZ szerinti, egyedi beszámolója - 2013. (előterjesztés)

FuturAqua Csoport Konszolidált 2013. Éves Beszámoló (előterjesztés)

Felelős Társaságirányítási Jelentés, 2013. - előterjesztés

 
Közgyűlési meghívó

Közgyűlési meghívó - Társaságunk 2014. április 30-án tartja éves rendes közgyűlését, amelyre e hirdetmény útján tisztelettel meghívja részvényeseit. A meghívó itt olvasható.

 
Javadalmazási nyilatkozat

Javadalmazási Nyilatkozat - a FuturAqua közzéteszi a 2013. évre vonatkozó javadalmazási nyilatkozatát.

 
Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma

Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma a FuturAqua Nyrt-nél 2014. március 31-én

 
Újabb prémium üdítőital-márkákat vezet be a hazai piacra a FuturAqua Csoport

A FuturAqua Csoport konszolidációs körébe tartozó HUMAN GOODS Értékesítő Kft. újabb prémium üdítőital-márkák forgalmazását kezdi meg Magyarországon.

 
A FuturAqua Nyrt. megszerezte a Vízpiac Magazin kiadói jogait

A FuturAqua Nyrt. megszerezte egy tematikus vízügyi szaklap, a Vízpiac Magazin kiadói jogait, így mostantól saját sajtóterméke lesz a FuturAqua Csoportnak.

 
Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma

Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma a FuturAqua Nyrt-nél 2014. február 28-án

 
Növelte részesedését leányvállalatában a FuturAqua

A Szekszárdi Törvényszék Cégbírósága bejegyezte a FuturAqua Csoport tőkeemelését a HUMAN GOODS Értékesítő Kft-ben

 
Vezető állású személy FuturAqua részvénytulajdona

A Kibocsátó tájékoztatása Henye Andrea Anna igazgatósági tag FuturAqua Nyrt-ben fennálló közvetett és közvetlen részvénytulajdonáról

 
FuturAqua referenciaétterem nyílik Pécsett

FuturAqua referenciaétterem nyílik Pécs belvárosában 2014 februárjában.

 
Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma

Alaptőke nagysága, szavazati jogok száma a FuturAqua Nyrt-nél 2014. január 31-én.

 
Közgyűlési határozatok

A FuturAqua Nyrt. 2014. január 31-én tartotta rendkívüli közgyűlését. A közgyűlésen hozott határozatokat itt olvashatja.

 
Igazgatósági tag lemondása

2014. január 31-én lemondott igazgatósági tagságáról Andrási Miklós.

 
Szavazati küszöbérték átlépése

A FuturAqua Nyrt. bejelentése szavazati küszöbérték átlépéséről

 
A BP HOLDING s.r.o. tulajdonosi bejelentése

A FuturAqua Nyrt. közzéteszi a BP HOLDING s.r.o. tulajdonosi bejelentését

 
Tájékoztatás szerződés teljesítéséről

Tájékoztatás a FuturAqua Nyrt. és a BP Holdong s.r.o. között megkötött szerződés teljesítéséről

 
Növelte részesedését leányvállalatában a FuturAqua Nyrt.


Az üzletrész-vásárlás és az alaptőke-emelés következtében FuturAqua Csoport közvetve és közvetlenül 49,9%-os részesedéssel rendelkezik a kereskedelmi társaságban, a HUMAN GOODS Kft-ben, amelynek új törzstőkéje 15.990.000 Ft.


Növelte részesedését leányvállalatában a FuturAqua Nyrt.

 

 
Közgyűlési előterjesztések

A FuturAqua Nyrt. 2014. január 31-én tartja rendkívüli közgyűlését.

 

A Közgyűlés határozatai javaslatait és az Igazgatóság előterjesztéseit a következőkben mutatjuk be.

 

Előterjesztések, határozati javaslatok

Életrajzok (Henye Andrea Anna, Róka Nikoletta)

 
Saját részvény tranzakció

A FuturAqua Nyrt. saját részvényt értékesített